Székesfehérvári fogászat címkéhez tartozó bejegyzések

A fogkő problémája –Fogorvos Székesfehérvár

A fogkő kialakulása – Fogorvos Székesfehérvár

A fogorvos Székesfehérvár városában egyszerűen és gyorsan tud segíteni a fogkő problémáján, de, ha mi nem figyelünk oda, a probléma újra és újra fel fogja ütni a fejét. A fogkő kialakulása leginkább a nem eléggé alapos fogmosással magyarázható. Nagyon sokan csak felszínesen végzik ezt a tevékenységet és nem szánnak elég időt, illetve elég figyelmet a fogápolásra. A fogak belső felületét nagyon sokan elfelejtik a fogmosások alkalmával, ez öreg hiba, hiszen a fogkő, talán pont ebből az okból kifolyólag ott szokott kialakulni. A rövid fogmosás egyenlő a nem alapos fogmosással, hiszen ilyenkor egyszerűen nincs időnk arra, hogy alaposak legyünk.

A fogkő – Fogorvos Székesfehérvár

fogorvos Székesfehérvár belvárosábanA fogkő nem más, mint azok a szennyeződések, baktériumok, amiket a fogmosásnál nem távolítottunk el, ezek a szennyeződések a fogakon maradva kikristályosodnak. A helytelen fogmosás mellett vannak azonban olyan a fogkő kialakulásában szerepet játszó tényezők is, amikről nem tehetünk, túlnyomórészt azonban még mindig a helytelen fogmosás marad a toplistás, de ez mellett sokunknál alakul ki a fogkő például a kevés folyadék fogyasztás miatt. Sosem gondolnánk, hogy egy ilyen dolog fogkő kialakulásához vezethet, ezért jobb teljes körű tájékoztatást kérni a  fogorvos Székesfehérvár városában dolgozó szakembereitől. Tehát figyeljünk oda arra, hogy elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, és, ha lehet, az optimális mennyiséget, ne cukros üdítők formájában vigyük be.

Nagyon sok nőt megvisel a terhesség olyan szinten, hogy az a fogaikon is látszódik, ekkor könnyebben alakul ki fogkő, szuvasodás, olyan, mintha fogaik gyengébbé válnának. Nagyon fontos esetükben, hogy fokozottan figyeljenek a fogápolásra. Nem csak a terhesség alatt romolhatnak fogaink, hormonális zavarok, betegségek mellett sajnos általános jelenség a fogak állapotának romlása.

Vannak esetek, amikor a hosszú időn át tartó gyógyszeres kezelések vezethetnek a fogkő kialakulásához. És bizony, ha egy tömést vagy fogpótlást rosszul tesznek fel, az is okozhatja a fogkő kialakulását. Nagyon fontos, hogy folyamatosa figyeljük fogaink állapotát, és amint úgy érezzük, hogy egy probléma súlyosbodik keressük fel a fogorvos Székesfehérvár városában található rendelőjét.

Milyen problémákhoz vezethet a fogkő? Fogorvos Székesfehérvár

A fogkő nem csak azért kellemetlen, mert látványban nem szép, a későbbiekben nagyon súlyos problémákhoz vezethet. A fogorvos Székesfehérvár városában egy egyszerű kezeléssel képes eltávolítani a kialakult fogkövet, de ha a kezelés után nem fektetünk elég hangsúlyt a fogápolásra a fogkő ugyanúgy ki fog alakulni.

A fogkő okozhat ínyérzékenységet és az íny vérzését is. A fogkő meghúzódhat a rossz lehet hátterében is. Ez rettentően kellemetlen probléma, az emberek ezt általában nem érzik, csak mások figyelmeztetésére figyelnek fel, az ilyen okból fakadó rossz leheletet nem lehet fogrémmel vagy szájöblögetővel kezelni, amíg a fogkő jelen van, addig a probléma fenn fog állni. Nem csak illatra, de látványra is kellemetlen lehet a fogkő, fogainkat ugyanis bebarníthatja. A fogkő hosszabb távon oka lehet a mozgó fognak, és az ínyre is hatással van. Kellemetlen probléma az, amikor az íny elhúzódik és kilátszik a foggyökér.

A fogorvos Székesfehérvár várásban a fogkő eltávolítását pillanatok alatt képes megcsinálni, az eltávolítást több módon is végezhetik. Lehetőség van arra, hogy a fogkövet egyszerűen lekaparják, másrészről ultrahangos készülékkel is el lehet távolítani a fogkőt. Bármilyen gondunk van forduljunk bizalommal a fogorvos Székesfehérvár városában dolgozó szakembereihez.

Milyen hibákat követünk el fogmosásnál? – Fogorvos Székesfehérvár

A fogápolásról – Fogorvos Székesfehérvár

A fogorvos Székesfehérvár városában rugalmas rendelési időben várja a pácienseket, nagyon sokan azonban csak hosszú tétovázás és gyötrelmes fájdalmak után tudjuk rászánni magunkat arra, hogy meglátogassuk a rendelőt. A fogorvostól nagyon sokan félünk és sajnos agyon sok fogászati problémát, az erőst fel, hogy a félelem miatt nem merünk elmenni a fogorvos Székesfehérvár városában található rendelőjébe. Pedig ha félévente rendszeresen elmennénk, egy ellenőrzésre a fogorvos ki tudná szűrni a kialakulóban lévő problémákat és még az előtt kezelni, megelőzni tudná őket, hogy azok komolyabb károkat okoznának. De mivel félünk, így nagyon sokan már csak akkor megyünk el a rendelésre, amikor fájdalmaink már elviselhetetlenek, tehát a probléma már elhatalmasodott. A fogorvos meglátogatása a rendszeres ellenőrzés mellett azért is fontos lenne, hogy a fogápoláshoz tanácsokat kapjunk. A fogmosás alapvető teendő az egészséges, szép fogakhoz, de sajnos, ha ezt a tevékenységet hibásan végezzük, legalább annyi kárt okozhatunk, mint amennyit használhatunk.

A fogmosásnál elkövetett hibák – Fogorvos Székesfehérvár

fogorvos Székesfehérvár

Nagyon gyakran gond az, hogy nem megfelelő fogkefét használunk, nehéz felmérni, hogy kinek mire van igazából igénye, ezért lehet, hogy egyszerűbb a fogorvos Székesfehérvár városában található rendelőjében tanácsot kérni. A fogkefe nagyon sokat árthat például akkor, ha túl nagy, nagyon fontos, hogy az igényeinkhez passzoló méretű fogkefét válasszunk. A túl nagy fogkefe könnyen felsértheti ínyünket és sok olyan zug van, amit nem tudunk vele megközelíteni. Nincs egy szabványméret, ami mindenkinek jó, mindenkinek az egyéni igényeihez igazodó méretű fogkefét kell választania. A fogkefével kapcsolatban még a mérete mellett fontos a sörtéje, hogy az egyenes vagy döntött állású, lényegében mindegy, de az fontos, hogy a sörték ne legyenek túlságosan kemények.

Nagyon fontos, hogy naponta minimum kétszer mossunk fogat, de a három ideálisabb lenne. Ha hosszú idő telik el a fogmosások között a fogunkra lerakódik a szennyeződés és a későbbiekben ez okozza a fogszuvasodást, a fogkő kialakulását sőt esetleg ínygyulladáshoz is vezethet. A fogorvos Székesfehérvár városában a fogmosás gyakorisága mellett még egy fontos tényre hívja fel a figyelmünket, ez pedig a fogmosás hossza, a túl rövid ideig tartó fogmosás olyan, mintha semmit sem csinálnánk. Egy fogmosásnak minimum két-három percig kell tartania.

Érdekes, hogy a napi háromszori fogmosás optimális, viszont az ennél többszöri fogmosás már egyenesen ártalmas. Ki gondolná, hogy fogainkkal ilyen figyelmesen kell bánni. Vannak, akik mániákusan minden falat után fogat mosnak, ez árt a zománcnak. A túl gyakori fogmosás mellett, az is ártalmas, ha a fogmosást túlságosan erősen csináljuk, ha a sörték nagyon kemények és azokat túl erősen nyomjuk rá fogainkra, könnyen kárt okozhatunk ínyünkben. Nagyon fontos, hogy fogkefénket helyesen tisztítsuk, és, hogy rendesen ki tudjon száradni két fogmosás között.

A fogmosás technikája – Fogorvos Székesfehérvár

A fogorvos Székesfehérvár városában bárkinek szívesen ad tanácsokat a fogmosással kapcsolatban, csak kérdezni kell.  A fogmosás technikája az alapja a helyes fogápolásnak, nagyon fontos, hogy mozdulataink körkörösek legyenek, és a fogmosásoknál ne felejtsük ki a fog belső felszínét sem. Szánjunk elég időt a fogmosásra és ne feledkezzünk meg azokról a területekről sem, amik nincsenek szem előtt. A fogorvos Székesfehérvár városában tud segíteni, tanácsot adni, csak fel kell keresnünk!

A fogápolás alapjai – Fogorvos Székesfehérvár

A fogápolás – Fogorvos Székesfehérvár

A fogorvos Székesfehérvár városában dolgozó szakemberei folyamatosan próbálják felhívni az emberek, a páciensek figyelmét arra, hogy az alapos fogápolás mennyire fontos. A helyes fogápolással megspórolhatunk magunknak pár fogorvosi kezelést is. A fogápolás előnye úgy tűnik igazán szembe, ha a hiányával szembesülünk. A helytelen, rendszertelen fogak hamar szuvasodnak el, könnyebben lyukadnak ki. Ha bármilyen kérdésünk van a fogápolással kapcsolatban a fogorvos Székesfehérvár városában működő rendelőjében szívesen segítenek.

Nagyon fontos, hogy a fogápolást már az első fogak megjelenésével kezdjük. Minden korszakban más jellegű fogápolást igényelnek fogaink, a kicsik ínye, nagyon érzékeny abban az időszakban, amikor a fogaik még csak előbújnak. A gyerekeket nagyon fontos, hogy megtanítsuk arra, miért fontos a fogaink ápolása, miért ne sumákoljuk el a fogmosást.

A fogápolás eszközei – Fogorvos Székesfehérvár

fogorvos SzékesfehérvárA fogápolás eszközeire gondolunk mindenkinek három alapvető kellék jut az eszébe, ezeket a mindennapi fogápolásban használjuk, ez a fogkefe, a fogkeféhez a fogkrém és a fogselyem, bár a fogselyem nem olyan elterjedt, mint az első kettő eszköz. Minél problémásabba fogaink, annál fontosabb, hogy fogápolásunk professzionális legyen. Ha sok gond van a fogainkkal, talán jobb, ha az otthoni fogápoláshoz kérünk egy kis útmutatót a fogorvos Székesfehérvár városában dolgozó szakembereitől. Nem is gondolnánk, de nagyon nem mindegy, hogy melyik eszközből, milyet használunk.

A fogkefe – Fogorvos Székesfehérvár

A fogkefe esetében nem mindegy, hogy az mennyire hosszú, milyen formájú, és a serkéi mennyire lágyak, illetve kemények. A fogkefe méretét tekintve a kisebb előnyösebb, egy kisebb fejű fogkefével jobban tudunk mozogni a szájüregben, ebből kifolyólag alaposabban tudunk fogat mosni, több réshez hozzá tudunk férni. A serkék keménységét tekintve a lágy serkéjű fogkefe előnyösebb azoknak, akiknek érzékeny az ínyük. A túl erős serkéjű fogkefével nagyon óvatosan kell bánni, még anna is felsértheti az ínyét, akinek egyébként nincs semmi gondja az ínyével, az erős serkével tehát óvatosan kell bánni, a lágyabbal, mivel nem okoz kellemetlen érzést bátrabban tudunk fogat mosni, több helyre be tudunk nyúlni. A fogorvos Székesfehérvár városában tud tanácsot adni, hogy milyen fogkefe az, ami a legelőnyösebb a számunkra. A fogkefét három – négy havonta le kell cserélni, de ha úgy látjuk, már hamarabb használhatatlanná vált, akkor értelemszerűen a cserét már hamarabb meg kell ejteni.

A fogselyem – Fogorvos Székesfehérvár

A fogmosás után sajnos csak nagyon kevesen használnak fogselymet. Pedig a fogselyem az az eszköz, amivel az ételmaradékokat a legalaposabban tudjuk eltakarítani. A fogselyem használata különösen ajánlott azoknak, akiknek nem a legszabályosabb a fogsoruk, a kicsit kuszább fogsorba az apró ételmaradékok könnyebben beékelődnek, sok helyről fogkefével nem lehet ezeket kiszedni, de a fogselyemmel könnyedén megoldható a probléma.

A fogkrém – Fogorvos Székesfehérvár

A fogkrém titka, lényege a fluorid, a fluorid beépül a fogzománcba és erősebbé ellenállóbbá teszi fogainkat például a fogszuvasodással szemben. A fogkrém széles választékban kapható, igazán rossz fogkrémet nem tudunk kifogni, ha a fluoridra koncentrálunk. A fogkrémek közötti árkülönbség nagyon nagy, azoknak, akik problémásabb fogakkal rendelkeznek fontos, hogy igazán jó fogkrémet használjanak, ők jobb is, ha tanácsot kérnek a fogorvosuktól.

A fogmosást naponta kétszer végezzük el, a legideálisabb reggel és este, lefekvés előtt. Ha bármilyen panaszunk van kérjünk bátran tanácsot, segítséget a fogorvos Székesfehérvár rendelőjében dolgozó szakemberektől.